Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Váltságdíjat fizet a biztosító

A váltságdíjért történő emberrablás egyre nagyobb fenyegetést jelent globálisan, multimilliárdos jelenséggé nőtte ki magát. Legutóbb Szíriában raboltak el két magyar állampolgárt terroristák váltságdíjat követelve. De mégis hogyan lehet a millió dolláros követeléseknek eleget tenni? Ma már erre is van biztosítás.

A kifejezetten válsághelyzetekre szakosodott, segítségnyújtással foglalkozó társaság, a Red 24 szerint az egykor Kolumbiát és a szélesebb értelemben vett latin-amerikai régiót jellemző bűncselekmény mára több helyszínre átterjedt a világon, így azt ma már a vállalatok külföldre küldött alkalmazottai, és az egyéni utazók sem hagyhatják figyelmen kívül.

A Red 24 összeállította az emberrablás szempontjából legveszélyesebbnek számító országok 2012-es tízes listáját, melyre az alábbi országok kerültek fel: Afganisztán, Szomália, Irak, Nigéria, Pakisztán, Jemen, Venezuela, Mexikó, Haiti és Kolumbia.

A felsoroltak közül Venezuelában a legmagasabb az egy főre jutó emberrablások száma: hivatalos statisztikák szerint több mint 1000 embert raboltak el váltságdíjat követelve 2011 első 10 hónapjában.

Általában a zsarolással kapcsolatos emberrablások 50%-a öt napon belül megoldódik, ötven napon belül pedig 90%-a. Ugyanakkor a szomáliai kalózok által elkövetett túszejtő akciók mindössze 10%-át sikerül 50 napon belül megoldani, minden második eset azonban 100 napnál is tovább húzódik, de ismert már két olyan eset is, ahol több mint egy évig nem sikerült kiszabadítani a túszokat.

Az ezekbe a régiókba utazóknak tisztában kell lenniük a kockázatokkal, és meg kell hozniuk a szükséges biztonsági intézkedéseket. A jelentést készítő Red 24 személyre szabott tanácsokkal látja el azon ügyfeleit, akik emberrablás kockázatának kitett területekre utaznak. Általában a szakértők azt javasolják az utazóknak, hogy igyekezzenek elkerülni a figyelemfelkeltő viselkedést, illetve ne említsék meg cégük nevét, üzleti tevékenységét idegeneknek.

Ma már léteznek olyan biztosítótársaságok is, – itthon egyelőre még nem találunk ilyen biztosítót - akik kifejezetten emberrablás fedezetére szakosodtak. Szolgáltatásaikat általában a nagyobb cégek veszik igénybe, akik veszélyesebb régiókba küldik ki munkavállalóikat, de egyéni utazók is köthetnek ilyen biztosítást. A biztosítás tulajdonképpen a váltságdíj kifizetését teszi lehetővé az elrabolt személy biztonságos kiadatása érdekében, de léteznek olyan szolgáltatók is, akik a túszejtőkkel történő tárgyalásokat lefolytató szervezetekkel is kapcsolatban állnak, az elrabolt személy hazaszállítását is elintézik, továbbá az orvosi ellátás, a pszichológiai tanácsadás, a jogi tanácsadás költségeit is fedezik.

Ahogy egyre több ember utazik külföldre üzleti ügyben, befektetési lehetőségeket, háttérkapcsolatokat kutatva, vagy egyszerűen csak kalandot keresni – ma már középkorú háziasszonyok is elutaznak Kongóba, hogy hegyi gorillákat láthassanak – az emberrablásra fedezetet nyújtó biztosítások szerepe is fokozódik. Mindeközben a globális gazdasági helyzet is egyre több embert kényszerít bűncselekmények elkövetésére, hogy megélhetését biztosítsa. A rossz gazdasági helyzet ellen szinte lehetetlen biztosítást kötni, azonban az általa okozott túszdrámák ellen lehet, sőt sokszor érdemes is.

0 Tovább

Áprilisi tréfák: ezeket jobb, ha nem próbálod ki!

A világháló tele van április elsején, vagyis bolondok napján elkövetett csínytevésekkel. Ezek közül számos tréfa azonban nem feltétlenül nevetést váltott ki közönségéből, sőt, akadnak kifejezetten borzasztóak is. Íme, a különféle internetes forrásokból általunk kiválasztott legdurvább április elsejei tréfák.

 

Rabok hazaengedése

 

Képzeld magad annak a hozzátartozónak a helyébe, aki az újságokból arról értesül, hogy az évek óta nyomorúságos romániai börtönben raboskodó férjét, testvérét, gyerekét hazaengedik, majd a börtön kapuban várva az újratalálkozásra, megtudja, hogy ez csak április elsejei tréfa! Ez történt azzal a 60 emberrel, akik 2000 áprilisában az Opinia nevű újságban azt olvasták, hogy a Baia Mare nevű romániai börtönben raboskodó hozzátartozóikat szabadon engedik. Mindegyikük a börtön kapujában tudta meg, hogy az újság csak bolondozott. Az Opinia később egy bocsánatkérést tett közzé.

 

A Varsói Szerződés újjáélesztése

 

1996-ban az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség hírül adta, hogy az orosz parlament vitát indított a Varsói Szerződés újjáélesztéséről. A megdöbbentő hírt a cseh és bolgár hírügynökségek is átvették, ami széleskörű pánikot keltett. Néhány órával később az ITAR-TASZSZ elismerte, hogy csak viccelt, és bocsánatot kért minden okozott kellemetlenségért.

 

Hamis katasztrófafigyelmeztetés

 

1999-ben az Oregoni KSJJ rádió bejelentette, hogy átszakadt az Ochoco gát, amely hatalmas árvízzel fenyegeti a mélyebben fekvő területeket. A bejelentést hihetővé tette, hogy előző évben az Ochoco patak áradásakor több száz ház sérült meg a területen, így a rémült lakástulajdonosok a hír hallatán menekülni kezdtek. Később a műsorvezetők tájékoztatták a hallgatókat, hogy az egész csak április elsejei tréfa volt.

 

Hasonlóan „viccesre” sikerült a WNOR rádió hamis katasztrófa-figyelmeztetése is 1992-ben, mely szerint a nagy mennyiségű metángáz robbanást okozhat a Virginia Beach környékén található hulladéklerakó közelében. A lakosokat felszólították, hogy hagyják el a területet, melynek következtében a helyi segélyhívót elárasztották a hívások. A tréfát elismerő műsorvezetőket két hétre felfüggesztette a rádió.

 

Halálhírkeltés

 

A hamis halálhírek kategória egyik legrosszabbika 1998-ban történt, amikor a Boston rádió két műsorvezetője bejelentette, hogy Boston polgármestere, Tom Menino autóbalesetben meghalt. Mivel a városháza nem tudta azonnal elérni a polgármestert, hogy megerősítse, valóban él, sokan elhitték a bejelentést, beleértve a polgármester családját is. Másnap a két műsorvezetőt kirúgták.

 

Kamu rablás

 

Egy ohioi ruhaüzlet alkalmazottja, mindössze 2 hét munkaidő után úgy vélte, ismeri már annyira igazgatóját, hogy április elsején megtréfálja. Ennek megfelelően 2003. április 1-jén felhívta őt otthon, és azt mondta, hogy fegyveres férfiak kirabolták a boltot. Az igazgató azonnal értesítette a rendőrséget, akik 4 rendőrautót küldtek a helyszínre. Percekkel később ismét felhívta az igazgatót, hogy elmondja, csak áprilisi tréfa volt, de már későn. A helyszínre érkező rendőrség pánikkeltés miatt eljárást indított ellene, főnöke pedig kirúgta.

 

A lehetőségek tehát adottak. Mielőtt azonban elvetnéd a sulykot, érdemes lehet „bebiztosítani” magad…

0 Tovább

csaknyugodtan

blogavatar

Extrém helyzetek, különös események, érdekes történetek, sok-sok tanulság.

Utolsó kommentek